HALÁSZNÉ-VÁRADY ILDIKÓ  HONLAPJA

Egyesületi közgyűlésen


A Teleki Pál Egyesület közgyűlésén.

Gödöllői Szolgálat 2009.november 18.




„Rendelj magadnak útjelzőket, rakj útmutató oszlopokat”


(Jeremiás 31:21)

(Beszámoló a Teleki Pál Egyesület idei közgyűléséről)

November 5-én tartotta Egyesületünk évi közgyűlését szokásos helyén a Premontrei Gimnáziumban, dr. Fábry Mihály, az Egyesület elnöke, városunk díszpolgára, az évi munkát összefoglaló beszédében elmondta, hogy programjainkat 3 nagy évforduló határozta meg:

130 évvel ezelőtt: 1879. november 1-n született Teleki Pál. Minden évben a róla elnevezett téren álló szobra előtt erre emlékezünk.

70 évvel ezelőtt, 1939. március 15-én foglalta vissza a magyar katonaság egy nap alatt Kárpátalját Teleki irányításával. Erre emlékezve látogattunk el másodszor is Kárpátaljára. Nagyon fontos cselekedet volt ez, s Teleki előrelátását bizonyítja. Így lett határos Magyarország Lengyelországgal.

70 évvel ezelőtt, ősszel történt, hogy a németek lerohanták Lengyelországot. Hiába kértek segítséget, csak a magyarok hallották meg segélykiáltásukat, pedig az nagyon veszélyes volt. Horthy Miklós kormányzó és Keresztes Fischer belügyminiszter hozzájárulásával Teleki Pál megnyittatta a mintegy 10 kilométernyi lengyel-magyar közös határszakaszt, s ezzel lehetővé tette több mint 70000 lengyel katona és 100000 civil lakos menekülését a biztos halálból (ennek kb.12-13%-a zsidó származású volt.

HVI